Kihívások a kórházi fertőzések megelőzésében

Kihívások a kórházi fertőzések megelőzésében

A COVID járvány bebizonyította, hogy az egyéni védőeszközök helytelen használata fokozott kockázatot jelent, növeli a keresztfertőzések rizikóját is. Úgy tűnik, hogy a pandémia lefolyása után sok intézményben kevésbé tartják be a szükséges higiénés szabályokat.

Az orvosi kesztyűk/védőruházat helytelen használata akadályozza a megfelelő kézhigiénés gyakorlatot és fokozott keresztkontaminációhoz vezet [1,2]. A járvány elmúltával azonban arról szólnak a szakmai viták és a megfigyelések, hogy az egészségügyi dolgozók belefáradtak a megfelelő kézfertőtlenítésbe, az egyéni védőeszközök viselésébe, a kézhigiénés compliance Európa-szerte a 2019-es szint alá süllyedt. Amiről azt gondoltuk, hogy a járványban megtanultuk, például a kézhigiéne fontosságát, az nem történt meg. Ez nagy baj, hiszen ennek a kórházi fertőzések megelőzésében komoly jelentősége van. Ezért a HARTMANN továbbra is kiemelten foglalkozik a kórházi fertőzések megelőzésének csökkentésével.

OKTATNI KELL A KÉZFERTŐTLENÍTÉST

A HARTMANN Science Center 2023 júniusában online szimpózium-sorozatot tartott "Visszatekintés és előre tekintés - Múlt és jövő kihívásai a fertőzésmegelőzésben" címmel. Prof. Knobloch előadásában áttekintést adott a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Orvosi Központban a pandémia alatt szerzett tapasztalatairól. E szerint a megfelelő egyéni védőfelszerelés használatára ki kell képezni az egészségügyi dolgozókat. Ám a megfelelő védelem még a jól képzett, jó minőségű védőeszközt viselő személyzet esetében is meghiúsulhat. Oktatni kell a megfelelő kesztyűhasználatot a kézfertőtlenítéssel egybekötve egyébként nem beszélhetünk hatékony fertőzésmegelőzésről.

Hogyan javíthatjuk a környezeti higiéniát? A megfelelő környezeti higiénia a kórházi fertőzések jelentős csökkentő eszköze [3]. Azonban ez a terület még kevésbé kutatott. Egy nemrégiben készült tanulmány kiemeli, hogy a környezeti higiénia mennyire fontos a betegbiztonság szempontjából [4]. Egy másik, 51 intézmény körében végzett tanulmány szerint 98%-ban a környezeti higiénia öt fő összetevője közül legalább az egyikben jelentős hiányosságok mutatkoztak [5]. Ezekre az eredményekre építve, a hazai kórházak igényeit is figyelembe véve fejlesztettük ki a Környezeti Infekciókontroll Támogató Rendszert (KITÁR), melyet hazai pályázatokon több mint 35 kórház vásárolt meg és alkalmazza azt a környezeti infekciókontroll fejlesztése érdekében.

 

SEGÍTHET A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása javulást hozhat a kórházi fertőzések csökkentésében. Dr. Milo Halabi szerint az MI-nek jelentős szerepe van a HAI (Healthcare-associated infection - Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés) ellenőrzésében. Európában évente 4,1 millió beteg szenved HAI-ben, ami 2-19 milliárd eurós többletköltséget jelent. Ebben az összefüggésben a digitalizálás segíthet. Például egy mesterséges intelligenciával támogatott szoftvermegoldás már automatizálja a HAI-k nyomon követésének egyes részeit a betegnyilvántartások elemzésével. Ennek az elemzésnek az eredménye alapul szolgál a HAI előfordulásának azonosításához. A lehetséges HAI-k automatikus azonosítása az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és a Kórházi Fertőzésfelügyeleti Rendszer (KISS) szabványos HAI-definícióin alapul.  Az ilyen technikai megoldások lehetővé teszik a szakemberek számára az azonnali elemzést és a beavatkozásokat, hozzájárulhatnak a fertőzések csökkentéséhez.

Fenntarthatóság az egészségügyben - Stratégiai ajánlás és legjobb gyakorlatok. Az egészségügyi ágazat a globális CO2-kibocsátás 5%-át okozza. Ennek ellenére marginális jelentőségű a kórházak számára, különösen a német régióban. A német kórházaknak csak a 6%-a követ fenntarthatósági stratégiát, a hazai intézményekben még nem volt erre vonatkozó felmérés.

 

MEG KELL VÉDENI SAJÁT KÖRNYEZETÜNKET

A megfelelő fertőtlenítő kendőnek jó a mikrobiológiai hatékonysága, nem toxikus, felhasználóbarát és hozzájárul a fenntarthatósághoz. A járvány óta érezzük a nagy szükségét az ilyen kendőknek. A fenntarthatóság szempontjából a fertőtlenítőszerek kémiai összetételének megválasztása is fontos. A jövőbeni fejlesztéseknek minden szempontot figyelembe kell venniük, hogy az orvosi területen fenntarthatóbb módon fertőtlenítsék a felületeket és megvédjék a környezetünket. A HARTMANN ebben is nagy szerepet vállal termékbevezetéseivel és azok különféle kiszereléseivel, emellett aktívan közreműködünk a hatékonyabb alkalmazásban.

Cégünk missziója: a kórházi fertőzések csökkentése. Büszkén mondhatom, hogy hazai viszonylatban az egészségügyi intézmények részére kiírt központosított beszerzésekben a termékkörünket érintő minden eljárásban a HARTMANN-t nyertes beszállítóként hirdették ki, így a kórházak a hagyományos és modern kötszereinket, műtéti izoláló termékeinket, egyéni védőeszközeinket, kéz- és felületfertőtlenítőszereinket elérhetik és rendelhetik a KEF-portálon keresztül. Nagy hangsúlyt fektetünk digitális megoldásaink fejlesztésére is, hazai intézményekben nagy számban használják a My-Hygiene SOP és a KITÁR, valamint a SebDoki applikációinkat, emellett vannak érdeklődők az okos adagolókra is. Európában élen járunk a negatívnyomás-terápia szakmai grémiumának felépítésében és a kórházi fertőzések csökkentésében.

 

Hivatkozások:

[1] Verbeek JH et al. (2020) Personal protective equipment for preventing highly infectious diseases due to exposure to contaminated body fluids in healthcare staff. Cochrane Database Syst Rev. 4(4):CD011621.

[2] Loveday HP et al. (2014) epic3: national evidence-based guidelines for preventing healthcare-associated infections in NHS hospitals in England. J Hosp Infect. 86 Suppl 1:S1-70.

[3] Global Alliance for Infections in Surgery (n.a.) 7 strategies to prevent healthcare-associated infections, https://infectionsinsurgery.org/7-strategies-to-prevent-healthcare-associated-infections-2/ (aufgerufen am 16.06.2023)

[4] Peters A et al. (2022) Impact of environmental hygiene interventions on healthcare-associated infections and patient colonization: a systematic review. Antimicrob Resist Infect Control. 11:38

[5] Peters A et al. (2022) Results of an international pilot survey on healthcare environmental hygiene at the facility level. Am J Infect Control. S0196-6553(22)00133-X.

Hornyák László

a HARTMANN-RICO Hungária Kft. ügyvezetője

Share this Post: