Juhász Attila:
Sokan fogalmaznak úgy, hogy Magyarország az egészségügyi adatok integrációja, elérhetősége tekintetében élenjáró a világ országai között. Mire alapozható ez a megállapítás?
Dr. Palicz Tamás:
Azt gondoljuk, hogy ez igaz. Az egész világon az látható, hogy az egészségügyi rendszerek kialakulása és fejlődése miatt az esetek nagy többségében az egészségügyi adatok szigetszerűen keletkeztek. Akár az amerikai, akár a nyugat-európai példákat nézzük mind az állami, mind a privát szolgáltatók maguk hozták létre az egészségügyi vagy finanszírozási adatokat, illetve az adattárolást és a kapcsolódó alkalmazásokat. Ilyen szempontból a magyar egészségügyi rendszernek a fejlődése, és különösen a 1990 körüli átalakulása szerencsés volt: megmaradt az egybiztosítós rendszer. Alapvetően állami egészségügy volt és gyakorlatilag a 90-es évek elejétől megindult az egységes finanszírozási célú adatgyűjtés az egészségügyben. Nagy ugrást jelentett az EESZT 2017-es indulása, aminek az alapjait 2010-2014 között dr. Szócska Miklós államtitkársága alatt rakták le. Az EESZT-vel létrejött egy egészségügyi tranzakciós tér, amiben gyakorlatilag a szolgáltatótól, illetve a finanszírozótól függetlenül egy térben érhetők el az adatok. Ezekkel a fejlesztésekkel egy megfelelően nagy kockázatközösség adati állnak rendelkezésre kb. 30 évre visszamenőleg! Ebben a térben az adatok alapvetően jól strukturáltak, és több évre visszamneőleg elérhetők. Természetesen az adatminőségről lehet beszélgetni, hogy jó vagy nem jó, de ennyi idő alatt nagyon sok adat keletkezett, amelyek már különböző elemzésre, predikcióra vagy más döntéselőkészítésre vagy döntsére is használhatóak. Ha megnézzük például Németországot, ott pár éve kezdtek el azzal foglalkozni, hogy legyen egy digitalizációs törvény, és nemrég indult el az állami egészségügyi digitalizációs szolgáltatás fejlesztése.
Juhász Attila:
A napi gyakorlatban azt lehet látni, hogy vannak nagyon jó példák az adatok felhasználására, de a széleskörű felhasználás még várat magára.
Dr. Palicz Tamás:
Az adatok gyűjtése nem lehet öncélú, hanem elsősorban azért gyűjtjük, hogy hasznosíthassuk. Az adathasznosítás egyik része az egészségügyben az elsődleges adathasználat, amely nyilván a beteg és a gyógyítás érdekében vagy a megelőzés érdekében történik. Az adathasznosítás másik része a másodlagos adathasznosítás, amely egy rendszerszervezés, ágazat politikai szempontok, hatékonysági kérdések vagy döntés előkészítések érdekében nagyon jól alkalmazhatók. Az adathasználat részint kulturális kérdés. Egyrészt nem szabad abba hibába esnünk, hogy ezt misztifikáljuk vagy démonizáljuk és azt mondjuk, hogy csak az adatalapú döntések a megfelelőek. Egy jó arányt kell megtalálni ahhoz, hogy az adatokat jól használjuk fel a döntéseinkhez és az adat mellett az intuitív döntés hozatal ugyanúgy megmarad. Tehát az adatalapú és az intuitív döntéshozatal kombinációjára van szükség. De az tény szerintem, hogy az adatalapú döntések még nagyon korlátozottak és ezt ugyanúgy tanulni kell, mint bármi mást. Tehát a betegágy mellett is tanulni kell ehhez, hogy minél kiterjedtebben használjam ne csak a megérzéseimre meg a korábbi tapasztalataimra hagyatkozzak. És ugyanúgy egy intézmény vezetés esetében is vannak olyan helyzetek, kérdéskörök, amiket adatalapon el lehet dönteni vagy nagyon jó minőségű döntéseket lehet hozni. Ehhez azonban tanulás és kompetencia fejlesztés szükséges. Egyik vezető sem úgy születik, különösen az egészségügyben, ahol általában a vezetők nagyobb része orvosi területről jön, így ebben a körben ugyanúgy tanulni és fejleszteni kell ezt a képességet.
Juhász Attila:
Létezik valamilyen átfogó terv erre tanulási, fejlesztési folyamatra? Nyilván több szálon fut a történet. Össze tudná foglalni, hogy milyen szálak vannak?
Dr. Palicz Tamás:
A magyar egészségügyi rendszert egy picit didaktikusan szétválasztanám a magán és állami egészségügy tekintetében. Amagánegészségügyben sok fejlesztés és innováció történik, és ott alapvetően az üzleti környezet sok mindent kikényszerít, de a magánegészségügy soha nem lesz olyan komplex, és soha nem fog tudni olyan mértékben beteget ellátni, mint amire állami ellátórendszer képes, és amilyen mértékben az állami felkészült. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy azt az üzleti környezetet, ami a magánegészségügyben működik, azt nem lehet ráengedni az állami egészségügyre, mert nem fog működni. Az állami egészégügyben vagy közszolgáltatások kapcsán nagyon sok mindent központilag kell támogatni, facilitálni, ezt a környezetet megteremteni. Másrészt pedig azok a kezdeményezések, amelyek egyébként szigetszerűen elindultak részint jók, de egy bizonyos idő és szint után ezeket rendszer szinten koordinálni kell, mert egyébként ugyanúgy megmaradnak szigetszerű megoldásnak, mint a magánegészségügyben. Az adatvezérelt egészségügy egy ökoszisztéma kialakítását, és ehhez kapcsolódó változásokat jelent. Ez soktényezős folyamat, ami részint jelenti azt, hogy kell lenni eszközöknek, alkalmazásoknak, infrastruktúrának, ami ezt a képességet biztosítja. Nyilván meg kell lenni egy megfelelő jogi környezetnek, aminek támogatónak kell lenni. Kell lenni olyan pénzügyi eszközöknek, amelyek biztosítják a finanszírozást. És ami még nagyon fontos az az ember. Tehát részint a betegről szól a „sztori”, részint pedig a rendszerben lévő felhasználóról, az egészségügyi dolgozókról és ezt valahogy így komplexen kell kezelni. Ebből van, ami dominánsan inkább állami felülről jövő kezdeményezés, tehát mondjuk egy jó állami infrastruktúra. Erre azért van szükség, hogy az adatokat biztonságosan tudjuk tárolni, megfelelő mennyiségben, megfelelő gyorsasággal, hozzáférhetőséggel keletkezzenek. De fontos a felhasználók, az egészségügyi dolgozók, illetve a betegek edukációja, hogy ők is felkészültek legyenek ezen a területen. Ebben vannak nagyon jó helyi kezdeményezések, amelyek nagyon jól működnek.
Juhász Attila:
A szereplők tekintetében az Ön személye, illetve Szócska Miklós neve is elhangzott, tehát látszik, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ (EMK) egy erős bázisa ennek a témának. Mi az Egyetem és az EMK szerepe az adat vezérelt egészségügyi rendszer fejlesztésében?
Dr. Palicz Tamás:
Mi egy egyetemi intézmény vagyunk, akinek az elsődleges tevékenysége az oktatás, a képzés és a kutatás. Továbbra is megtartjuk ezt a missziónkat és elsősorban a vezető képzésen keresztül szeretnénk azt elérni, hogy a jelen és a közeljövő szakemberei, különösen a közép- és a felsővezetők, érzékenyek legyenek és értsék ezt a területet. Sőt legyenek kifejezetten elkötelezett ebbe az irányba. A mi szerepünk még abban erős, hogy nekünk sok nemzetközi kapcsolatunk van akár projektek révén, akár valamilyen személyes szakmai együttműködés révén. Igy Európából és világ más országaiból is jó példákat és gyakorlatokat tudunk behozni. Illetve tudjuk azt, hogy merre tart a világ, ami a hazai politikai és szakpolitikai szereplők számára érték lehet. Tehát nem kell nekünk mindent itthon a nulláról feltalálni, sokat lehet tanulni a világtól. A harmadik dolog, ami szintén fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat mi tudjuk a gyakorlatban is kamatoztatni. Nálunk megvan az a szakpolitikai , projekt , szakértői és fejlesztési tapasztalat, amivel egy ötletet el tudunk juttatni olyan szintű kezdeményezésig vagy innovációs fejlettségig, amiben lehet mérlegelni azt, hogy az a megoldás egy országos rendszerig legyen skálázva vagy valamilyen helyi szigetszerű dolog maradjon.
Juhász Attila:
Mit üzen a Lehetőség és Kihívások Konferencia résztvevőinek?
Dr. Palicz Tamás:
Az egyik üzenet dr. Szócska Miklóstól: „adj adatot, mert életet mentesz vele”.
A másik üzenet, ami az én személyes üzenetem az adatbiztonság, a kiberbiztonság kérdése. A XIX. században Semmelweis esetében a kézmosás volt egy kulcsfontosságú dolog és az is egy betegbiztonsági kérdés volt. A XXI. században ez kiegészült a digitális biztonsággal. Tehát, ha ez nincs meg, akkor nem fogunk tudni soha a mesterséges intelligenciáról, az ember-gép bizalomról, ember-mesterséges intelligencia bizalomról beszélni. Miből tanítjuk meg a mesterséges intelligenciát, vagy mi van akkor, ha ez a réteg sérül bármilyen ok miatt, akkor gyakorlatilag nem bízhatunk semmiben. Ez nem egy technológia kérdés, hanem az egészségügyben ez egy betegbiztonsági kérdés! Ezért kell nemcsak az informatikusoknak és az információ biztonságiaknak, hanem mindenkinek, az orvosoknak, a szakdolgozóknak vagy éppen a támogató folyamatokban résztvevőknek is tisztában lenni ezzel, hogy igen ezt a betegeink érdekében csináljuk. Azért, hogy ők minél jobban gyógyuljanak, minél több egészségnyereségük legyen a rendszerből.